Pamiatková prehliadka (Emlékfelvonulás)
A kisprojekt 2025. július 18–20. között valósult meg, és célja a kulturális kapcsolatok, a partnerségi együttműködés, valamint a határon átnyúló barátságok erősítése volt Ňárad (SK), Tápióbicske (HU) és Nyárád (HU) települések között. A projekt a helyi falunapok hagyományára és Szini Sebő Alajos történelmi személyiségére épült.
A rendezvény részeként sor került szakmai partneri találkozókra, ökumenikus istentiszteletre és koszorúzási megemlékezésekre, továbbá szakmai előadására, valamint vitafórumra, amely a térségben élők mindennapi tapasztalatait járta körül. A szombati program a kézműves hagyományoknak és az élő történelemnek volt szentelve. Az interaktív kézműves kiállítás és a főzőverseny mellett sor került a tápióbicskei csata élő történelmi rekonstruálására is, katonai történész szakmai kísérő szavaival. A projekt zárásaként együttműködési megállapodásokat írtak alá Ňárad, Nyárád és Tápióbicske települések, megalapozva a további kulturális, önkéntes és térségfejlesztési együttműködést. A projektben több mint száz résztvevő vett részt a két országból, a programokat pedig mintegy 500 látogató kereste fel.