Kocsi Napok
A kisprojekt keretében a „Határon átnyúló Kocsi Napok“ című, kétnapos közösségi és
szakmai rendezvénysorozat valósult meg Kocs és Dunamocs (Moča, SK) együttműködésében.
A program célja a két testvértelepülés kapcsolatának erősítése, a kulturális értékek kölcsönös
bemutatása, valamint az aktív állampolgári és közösségi részvétel ösztönzése volt. A
rendezvény szakmai egyeztetéseket, kulturális és hagyományőrző bemutatókat, múzeumi
kiállítást, ahol a kocsi mint hungarikum és Dunamocs kulturális értékei kerültek bemutatásra,
közösségi, családi és gyermekprogramok, nemzetközi kocsitoló versenyt, koncerteket,
valamint az európai demokratikus részvételről szóló szemináriumot foglalt magában. A
kisprojekt közvetlenül több mint 100 fő regisztrált résztvevőt vont be, míg a nyilvános
programok révén több száz érdeklődőt ért el.