#acronym

3. LEHARFEST

A kisprojekt keretében egy kétnapos kulturális fesztivál került megrendezésre „3. Nemzetközi Operettfesztivál” címmel Lehár Ferenc szülővárosában, Komáromban. A rendezvény célja a Lehár Ferenc Polgári Társulás (Komárom) és magyarországi partnerei – Reformkori Hagyományőrzők Társasága Balatonfüred, Komárom Környéki Civil Társulás, A Klasszikus Magyar Operettért Alapítvány, Szőnyi Kulturális Egyesület, valamint a Canzonetta Nőikar Egyesület – részéről az operett műfajának népszerűsítése, valamint a magyar és szlovák partnerek közötti határon átnyúló kulturális együttműködés erősítése volt. A kétnapos esemény során a város több helyszínén zajlottak programok, többek között operett koncertek, gyermekeknek szóló operett-előadások, kiállítások és előadások operettről, musicalről, valamint közösségi programok és nyilvános kerekasztal beszélgetések is. A projektbe aktívan részt vettek a határon-túli partnereket is, akik fellépésekkel, bemutatkozásokkal és szakmai együttműködéssel járultak hozzá a program sikeréhez.

A fesztivál különlegességét adta, hogy a programok Jókai Mór születésének 200. évfordulója előtt is tisztelegtek, így a rendezvény a helyi kulturális örökség két kiemelkedő alakja köré épült. A fesztiválon összesen mintegy 2000 látogató vett részt, köztük helyi lakosok, a régióból érkezők és határon túli érdeklődők.

Projekt adatok
Felhívás kódja
HUSK/SPF/2401
Kisprojekt regisztrációs száma
HUSK/SPF/2401/3.2/247
Végső kedvezményezett neve
Občianske združenie Franza Lehára
Kisprojekt határon túli partnere(i)
Reformkori Hagyományőrzők Társasága Balatonfüred; Komárom Környéki Civil Társulás; A Klasszikus Magyar Operettért Alapítvány; Szőnyi Kulturális Egyesület; Canzonetta Nőikar Egyesület
Kisprojekt típusa
3. Nemzetközi Lehár Ferenc operettfesztivál
Kisprojekt megvalósításának helye (címe)
Komárno
Kisprojekt teljes összege (100 %)
26 431,25 €
Kisprojekt ERFA összege (80 %)
21 145,00 €
Kisprojekt nemzeti társfinanszírozási összege (12% vagy 15%)
3 171,75 €
Végső kedvezményezett weboldala
https://www.fr-lehar.sk/
Szerződések
Google térkép