A Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás Kisprojekt Alap Monitoring Bizottsága elfogadta a Kisprojekt Alap meghirdetésre kerülő második felhívásának dokumentumait és így a felhívás -a keleti programterülettel megegyezően- 2024.09.16-án meghirdetésre kerül.

A Kisprojekt Alap az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program 3. prioritási tengelyének „PA3-Intézményi együttműködések” keretében valósul meg. A projekt intézkedése „3.2 – A kölcsönös bizalom megteremtése” ezúttal is a pályázásra jogosult 7 régióból (Magyarországon: Budapest főváros, Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék területe, Szlovákiában: a Pozsonyi, Nagyszombati és a Nyitrai kerület) az önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási- és kutatási intézmények, egyházak, ETT-k, kormányzati szervek, valamint érdekvédelmi testületek határon átnyúló programjainak megvalósítását kívánja támogatni. A nyugati programterületről pályázók a tevékenységeiket kizárólag a nyugati programterületen valósíthatják meg, de a partnerszervezetek székhelye Szlovákia és Magyarország teljes területén lehet.

Jelen felhívás reflektál az első felhívásban szerzett tapasztalatokra és megfogalmazott igényekre.  

A második felhívás alkalmával 1,45 millió euró ERFA kerül kiosztásra. A pályázók 8 455 eurótól 50 745 euróig terjedő támogatásra nyújthatnak be kérelmet.

A Kisprojekt Alap célja a határ két oldalán működő önkormányzatok, közintézmények és civil szervezetek együttműködésének támogatása, illetve a határtérségben élő állampolgárok közötti eszmecserék előmozdítása.

Kulturális fesztiválok, sportesemények, szakmai rendezvények, gyermek és ifjúsági táborok megvalósítását támogatja, amelyek lehetővé teszik a határ két oldalán működő szervezetek képviselőinek és tagjainak találkozását, partnerségek létrehozását, kapcsolataik erősítését és fenntartását.

A pályázati felhívás az Interreg HUSK Kisprojekt Alap nyugati programterületének internetes oldalán (www.spf-west.eu) lesz elérhető, amellyel kapcsolatos bővebb tájékoztatást az információs napokon kaphatnak az érdeklődők.

Az RDV ETT hat időpontban és helyszínen tart a HUSK/SPF/2401 felhívásra vonatkozó információs napot, melyre szeretettel várja az érdeklődőket:

2024. szeptember 18. 10:00    Pozsony

2024. szeptember 19. 10:00    Érsekújvár

2024. szeptember 20. 10:00    Tatabánya

2024. szeptember 23. 10:00    Budapest

2024. szeptember 25. 13:30    Dunaszerdahely

2024. szeptember 26. 10:00    Győr

Az RDV ETT immár második ciklusban menedzselheti a Kisprojekt Alapot. A Társulás munkájába vetett bizalom elsődlegesen az elmúlt időszak tapasztalatainak, sikeres kisprojektjeinek, elkötelezettségének köszönhető. Feladatai közé tartozik továbbra is a Kisprojekt Alap általános koordinációjával és végrehajtásával kapcsolatos tevékenységek elvégzése, a potenciális pályázók tájékoztatása, tanácsadási munka a kérvények kidolgozása során, a pályázók tevékenységének támogatása a projekt befejezéséig, helyszíni ellenőrzések elvégzése, illetve hozzájárulni a KPA Monitoring Bizottság munkájának végrehajtásához.

A sajtóközlemény tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

További információért kérjük, forduljon ide:

Vasi Emma, igazgató

E-mail: director@rdvegtc.eu 

Mobil: 00421 905 335074

Web: www.spf-west.eu