Révfest
A kisprojekt célja – a 2020-ban indult sikeres együttműködés folytatásaként – Királyrév és Győrsövényház közötti együttműködés tovább erősítése, melynek központi eseménye a „Generációk találkozása a Rév Fesztiválon” című kétnapos kulturális és közösségi rendezvény volt.A rendezvény keretében a partnertelepülések bemutatása, közös szakmai kirándulás, faültetés, valamint az önkormányzatok működéséről és az európai együttműködésről szóló nyilvános beszélgetés mellett kulturális és szórakoztató programok is megvalósultak. A program során kiemelt figyelmet kapott a generációk közötti párbeszéd erősítése, a hagyományok és kulturális értékek megosztása, valamint a közös jövő lehetőségeinek megvitatása. A rendezvény nagy érdeklődés mellett, összesen mintegy 2500 résztvevővel zajlott.