#acronym

Tavaszi zsongás

A kisprojekt keretében Bakonyszentlászlón egynapos kulturális és közösségi rendezvény valósult meg, amelynek célja a Bakonyszentlászló és Bátorkeszi közötti határon átnyúló közösségi kohézió és a civil kapcsolatok fejlesztése volt. A program keretében a részt vevő települések képviselői bemutatták korábbi együttműködésük eredményeit, valamint sor került a helyi termékek szerepéről, a fenntarthatóságról és a lakossági részvétel lehetőségeiről szóló szakmai kerekasztal-beszélgetésre. A szakmai programok mellett kulturális és közösségi programelemek is megvalósultak, amelyek során a helyi és határon túli szervezetek hagyományőrző és könnyűzenei szórakoztató programjaikkal egyaránt hozzájárultak a közösségi élmény erősítéséhez és az interaktív részvételhez. A rendezvényen összesen mintegy 200–250 fő vett aktívan részt.

Projekt adatok
Felhívás kódja
HUSK/SPF/2401
Kisprojekt regisztrációs száma
HUSK/SPF/2401/3.2/104
Végső kedvezményezett neve
Bakonyszentlászló Község Önkormányzata
Kisprojekt határon túli partnere(i)
Obec Bátorove Kosihy
Kisprojekt típusa
Tavaszi zsongás
Kisprojekt megvalósításának helye (címe)
Bakonyszentlászló
Kisprojekt teljes összege (100 %)
16 518,75 €
Kisprojekt ERFA összege (80 %)
13 215,00 €
Kisprojekt nemzeti társfinanszírozási összege (12% vagy 15%)
2 477,81 €
Végső kedvezményezett weboldala
https://bakonyszentlaszlo.hu/
Szerződések
Google térkép